Wien, Lauterach - 07.05.2007
Bécs, 2007 február 27.– Az osztrák szállítmányozási és logisztikai konszern, a Gebrüder Weiss (GW) az elkövetkező években 100 millió eurót fordít közép-kelet-európai hálózatának kiépítésére. Ezen belül a munkatársak képzése, a piacok bővítése és az infrastruktúra további kiépítése élveznek kiemelt prioritást. A 2005-ben megkezdett befektetési offenzíva sikerét a 2006. évi előzetes eredmények máris alátámasztják. A 870 millió eurós nettó forgalmával a GW újabb 10 százalékos forgalomnövekedést ért el a 2005-ös évhez képest. A foglalkoztatottak száma éves átlagban 4.050 főre emelkedett, ami 11,5 százalékkal haladja meg az előző évit.
„Az első számítások szerinti 870 millió forintos forgalommal jó úton haladunk afelé, hogy a 2010-re kitűzött célunkat – az egymilliárdot meghaladó forgalmat – már 2008-ban elérjük” – mondta Wolfgang Niessner, az igazgatóság elnöke. A Gebrüder Weiss minden területen növekedést könyvelhet el és tartós fejlődésről tett újfent tanúbizonyságot.Az értékteremtés részletei: A növekedés legnagyobb részét csakúgy, mint korábban a nemzetközi közúti forgalom képviseli a maga xx százalékával. Egyre jelentősebb súllyal szerepel a xx százalékos logisztikai terület is. Niessner hangsúlyozta: „A logisztikai megoldások hatalmas piaci potenciált jelentenek. Mi megfelelő méretekkel és struktúrával rendelkezünk ahhoz, hogy testre szabott szolgáltatásokat nyújtsunk megbízóinknak. Az elkövetkező években ez a terület továbbra is fókuszban lesz.”
A szállítmányozás és a logisztika mellett a konszern sikereinek jelentős pillére a csomagküldési üzletág. A Gebrüder Weiss Paketdienst (csomagküldő szolgáltatás) az osztrák szövetségi tartományok többségében a DPD szolgáltatásait üzemelteti. Peter Kloiber, a szakterület vezetője elmondta: „Az ügyfélszolgálat nyilvánvalóan kifizetődő. Az elmúlt évben a csomagküldési forgalmunkat nagyon magas színvonalon újból xx százalékkal, xxx millió euróra tudtuk növelni.” Kloiber pozitív fejlődésről számolt be a tanácsadói területen is: „Az Inet-Logistics Supplychain-szoftver megoldásai és az xvise logisztikai tanácsadó cég tanácsadási kínálata is jól teljesített 2006-ban. Ez a két leányvállalat 60 alkalmazottal 6,5 millió eurós forgalmat bonyolított le.”
A befektetési offenzíva
A sikeres üzletfejlesztés mellett 2006 a Gebrüder Weiss számára mérföldkő volt a befektetések területén is. A stratégiai célkitűzéseket követve zavartalanul folytatódott a 2005-ben megkezdődött 150 millió eurós program. Ezzel kapcsolatban Wolfram Senger-Weiss pénzügyi igazgató elmondta: „Az előző évben a befektetéseink összege elérte az 55,2 millió eurót. A saját tőke hányada a magas befektetések ellenére is igen jó értéken, 48 százalékon áll.” 2007-ben az előző évihez hasonló szinten hajt végre befektetéseket a konszern mindenekelőtt Ausztriában, Németországban, Svájcban és Magyarországon. Egyebek között tervezett egy új terminál Pöchlarn-ban, a magyarországi központ kiépítése, a pöchlarn-i, leobendorf-i és kalsdorf-i GWP-Depók (GWP=Gebrüder Weiss Paketdiens) kibővítésének teljes befejezése, továbbá új raktár- és átrakóterületek létrehozása Memmingen-ben. Bázelben egy új logisztikai terminál készül 10 millió eurós beruházással.
További 100 millió euró az erős kelet-európai logisztikai hálózat érdekében
A Gebrüder Weiss a következő évekre vonatkozóan 100 millió eurós új befektetési program végrehajtásáról döntött Közép-Kelet-Európában. Az első szakaszban a GW további ingatlanok megvásárlását tervezi. 2007-ben Romániában, Bulgáriában, Szlovákiában, Szerbiában és Csehországban kerül sor megfelelő ingatlanok felkutatására és megvásárlására.
A stratégiailag fontos Szlovákiában 2007/08-ban mintegy 4 millió eurós beruházással új létesítmény épül Senec-nél, 1,5 millió eurós beruházással pedig új spedíciós terminál készül Banska Bystrica-ban. „2008-tól kezdve tovább erősítjük a GW-hálózatot Közép-Kelet-Európában. Így biztosítjuk a legjobb utat ügyfeleink áruáramlásainak kezeléséhez. Összefüggő szervezetként egy technikailag is nagy teljesítményű logisztikai-hálózatot kínálunk, amely közös vállalati kultúrán alapul” – tette hozzá Wolfgang Niessner.
Első lépések a saját hálózat kiépítésére Indiában
Heinz Senger-Weiss, a légi és tengeri szállítmányozásért felelős igazgató saját területének fejlődéséről számolt be: „Vegyes vállalati partnerünkkel, a Röhlinggel közösen működtetett hálózatunkban az együttes forgalmat mindössze két év alatt csaknem 100 millió euróval mintegy 250 millió euróra tudtuk bővíteni. A Gebrüder Weiss Air&Sea konszolidált forgalma 2006-ban közel xxx millió eurót tett ki. Globális hálózatunk minden része kielégítően fejlődik.” A hálózatba bevonásra kerülő országok között India szerepel a tervek élén. „Hamarosan saját munkatársakat küldünk Indiába, hogy a világnak ebben a nagyon fontos régiójában is a GW-től megszokott színvonalon tudjuk kiszolgálni ügyfeleinket. A célunk világos és érthető: legkésőbb 2008 végéig szeretnénk kiépíteni Indiában egy saját hálózati megoldást”, emelte ki Heinz Senger-Weiss.
Átfogó munkatárs-képzési program
Ahogy a korábbi években, a GW most is különösen sokat fordít munkatársainak képzési és továbbképzési programjaira. A már második alkalommal induló „Orange Future” program 25 résztvevője készül fel jelenleg is a szakmai karrierre a Gebrüder Weiss-nél. „Különösen büszkék vagyunk arra, hogy az idén elsőként a gyakornoki csapat fele női tagokból áll. Egy tradicionálisan férfias szakmában ez nagy előrelépés” mondta Peter Kloiber, az igazgatóság tagja. Teljesen újonnan indul 2007 tavaszán egy logisztikai szakmai program. Az első csoport 15 résztvevője másfél éves gyakorlatorientált képzés eredményeként válik logisztikai szakemberré. Már tervben van a második csoport elindítása is. A GW Ausztriában 2006-ban összesen 236 új munkahelyet teremtett.
|
|
|
|
|